Dátum: 2011-11-07 19:51:00

Moto2 Valencia - Pirro győzelemmel búcsúzott Simoncellitől

Michele Pirro nyerte a szezonzáró futamot Valenciában. Marquez hiányában Stefan Bradl lett a világbajnok.

 





A rajt Takahashinak, Aegerternek és Reddingnek sikerült a legjobban. A versenyt száraz versenyként indították el, azonban már a 125 köbcentis kategóriában és itt a Moto2-ben is megjelentek az esőcseppek a kamerákon. Nagy meglepetésre Xavier Simeon felküzdötte magát a harmadik helyre. Bradley Smith ellenben a technikával küzdött, motorja felmondta a szolgálatot. Az élen egy öt fős boly jött össze Takahashi vezetésével. A japánt Aegerter, Pirro, Kallio és Simeon követte. Látszott a gresinis versenyzőkön, hogy egy jó szerepléssel akarnak emléket állítani Marco Simoncellinek. Kallio az utolsó futamra végre magára talált, ellenben Scott Redding a kavicságyban kötött ki.
 
 
Yonni Hernandez csúcsformában volt, a hatodik helyről próbált feljebb jönni és megfutotta a leggyorsabb kört. Az újdonsült világbajnok Stefan Bradl pedig bukott, kissé meg is ütötte magát. Yuki Takahashi szintén nagyot esett, be is vitték a Mobil Klinikára további vizsgálatokra. Hernandez pedig a második helyre jött fel. Takahashi megüresedett helyét csapattársa, Michele Pirro vette át, aki mindjárt némi előnyt is szerzett versenytársaival szemben. Mattia Pasini sem tudott mit kezdeni a körülményekkel és ő is bukott. Pirro tovább őrizte előnyét, a második helyért Kallio és Hernandez, míg a negyedik helyért Aegerter és Simeon hajtott. A hatodik helyért is parázs küzdelem zajlott West, Noyes és De Angelis szereplésével. Közben pedig jött az információ Takahashiról, hogy rendben van és kórházba szállítják további kivizsgálásra.
 
 
A hajrára érkezve Hernandez hibázott egy nagyot, így elbúcsúzhatott a dobogós helyezéstől. Pirro magabiztosan őrizte nagy előnyét és meg is nyerte a futamot. Kallio-ra egyre jobban jött fel Aegerter, nagyot hajtottak a második helyért az utolsó körben. Kallio azonban ellenállhatatlan volt és megtartotta második helyét.
 
 
Végeredmény
 
1. Pirro 46:22.205
2. Kallio +6.150 s
3. Aegerter +6.363 s
4. West +8.843 s
5. Noyes +9.229 s
6. Hernandez +9.926 s
7. Di Meglio +10.115 s
8. Simeon +10.385 s
9. Neukirchner+13.018 s
10. Simon +13.685 s
11. Iannone +14.686 s
12. De Angelis +15.200 s
13. Cluzel +18.428 s
14. P. Espargaro +19.177 s
15. Corti +20.356 s


Címkék: moto2,

Hozzászólások


Hozzászólásokat csak belépett felhasználók tudnak írni.
Ha még nem regisztráltál, klikk az oldal tetején a menüban a "regisztráció" gombra!