Dátum: 2010-08-26 19:00:00

MotoGP: Indianapolis a számok tükrében

Nyakunkon a hétvégi Amerikai Nagydíj, mazsolázgassunk tehát a számok között, lássunk néhány érdekességet.

 





 

276 – Nico Terol győzelme a 125-ben, Brno-ban az Aprilia-nak a 276-odik győzelmét hozta. Ez csupán egyel több győzelem a szintén olasz gyártó, MV Agusta sikereihez képest. Kettő darab gyártó előzi meg az Aprilia-sokat, ez pedig két japán, név szerint a Honda 632, és a Yamaha 458 győzelmet könyvelhet el.
 
50 – Lorenzo diadala Brno-ban egyben a Spanyolok 50-edik sikerét aratta a nagyok között. Ezzel olyanok mellé írták be magukat, mint az Olaszok, Amerikaiak, Britek, és Ausztrálok.
 
34 évvel ezelőtt – A verseny nagyján lesz a 34-edik évfordulója annak Indianapolis-ban, hogy a többszörös bajnok, Toni Mang megnyerte élete első 125-ös versenyét a Nyugat Német Nürburgring-en 1976-ban.
 
19 – Spanyol versenyzők nyerték az utolsó tizenkilenc 125-ös futamokat. A legutóbbi nem Spanyol versenyző Andrea Iannone volt, aki még tavaly, a Katalán Nagydíjon állhatott a dobogó legfelső fokára. Ez a leghosszabb sikerszéria a 125-ben a sportág 62 éves történelmében.
 
17 – Ez lesz a tizenhetedik alkalom, hogy Grand Prix versenyt tartanak az USA-ban. Az első kettőt 1964 és 65-ben tartották a híres Daytona-i versenypályán. Tizenkettőt rendeztek Laguna Seca-ban , és ez a harmadik, amit Indianapolis-ban fognak.
 
14 – Az első tizennégy versenyző, aki áthaladt Brno-ban a leintést követően a célvonalon a Moto2-es mezőnyben, mind korábbi Grand Prix nyertes volt.
 
4 – Indianapolis a négy pályák közül egyike azoknak, ahol a Ducati-nak nem sikerült győzelmet szereznie a MotoGP-ben. A többi három tehát: Le Mans, Silverstone, és Estoril (korábban tartott futamok).
 
3 – Indianapolis egyike a három pályák közül azoknak, ahol a Honda-nak nem sikerült a dobogó legfelső fokának az elhódítása a MotoGP-ben. A másik két pálya pedig Misano, valamit Silverstone. Ezek is korábban tartott futamok.
 
2 – A Yamaha megnyerte mind a két futamot a MotoGP-ben, amelyet korábban tartottak Indianapolis-ban.
 
1 – Andrea Dovizioso bukfencével, csak Jorge Lorenzo maradt az egyedüli pilóta, aki a bajnokság 2010-es indulása óta mind a tíz futamon pontot tudott szerezni a MotoGP-ben.
 
 
szöveg: Zoli

 


Címkék: 125, aprilia, brno, ducati, honda, moto2, motogp, mv agusta, usa, versenyzők, yamaha,

Hozzászólások


Hozzászólásokat csak belépett felhasználók tudnak írni.
Ha még nem regisztráltál, klikk az oldal tetején a menüban a "regisztráció" gombra!