Dátum: 2010-09-02 16:00:00

Folytatódik a Superbike VB

Az egy hónapos nyári szünet után Németországban, a Nürnburgringen folytatódik a Superbike Világbajnokság.

Hosszúra nyúlt a pihenő, mindenki nagy várakozással tekint az utolsó három verseny (hat futam) elé.

A német Nürnburgring a maga 5.137 km-es hosszával sorozat egyik legnépszerűbb pályája a versenyzők körében.  Maga a világbajnokság még nyílt, hiszen hiába vezet Max Biaggi (Aprilia) 60 ponttal  Leon Haslam (Suzuki) előtt, még 150 egységet gyűjthetnek be a fiúk, így még minden lehetséges, bár a nyomás egyértelműen inkább Haslamon van.





Tavaly egyikőjük sem állhatott dobogóra ezen a helyszínen, Spies nyerte az első versenyt, az összetettben jelenleg harmadik Jonathan Rea (Honda) nyerte a másodikat, az idén a privát Ducatin sokadik virágzását élő Carlos Checa lett mindkét versenyen a harmadik. Hagának (Ducati) már csak szép emlék a tavalyi első versenyen szerzett második hely, az idén nem igazán megy a gyári Dukiknak, és ki tudja, milyen hatással van a csapat moráljára a kivonulásról tett bejelentés.



Cal Crutchlow (Yamaha) a nyári szünet előtti silversote-i duplázásával katapultálta magát az összetett ötödik helyére, és valószínű, hogy ez az eredmény egy MotoGP-s szerződést hoz neki jövőre a Tech3 Yamaha csapatban. Csapattársa James Toseland a korábbi kétszeres világbajnok még mindig keresi az összhangot a Yamahával, az összetettben kilenc ponttal van lemaradva Crutchlow mögött.

A TOP 10-es maradék helyekért óriási a harc Haga, Camier (Aprilia), Fabrizio (Ducati), Corser (BMW) és Sylvain Giuntoli (Suzuki) között. Az ötödik Crutchlow és a tizenegyedik Giuntoli között mindössze 37 pont a különbség. Természetesen Corser papa a BMW-vel szeretne villantani a gyár hazai pályáján, tavaly egy nyolcadik és egy hatodik helyet motorozott össze, idén minden esélye meg van a dobogóra.

Akiknek az idén nem igazán jöttek az eredmények, azok a Kawasaki csapat. A sérült Vermeulent a brit Ian Lowry fogja helyettesíteni, Vermeulen nem kockáztat, ő már a jövő évi idényre készül. Nagyon nagyot akarnak villantani a zöldek az új ZX10-el.

 

Az összetett állása: 1. Biaggi 373; 2. Haslam 313; 3. Rea 243; 4. Checa 204; 5. Crutchlow 188; 6. Toseland 179; 7. Haga 177; 8. Camier 164; 9. Fabrizio 160; 10. Corser 155.

Gyártók: 1. Aprilia 385; 2. Suzuki 334; 3. Ducati 297; 4. Yamaha 256; 5. Honda 254; 6. BMW 174; 7. Kawasaki 57.


Címkék: gyorsasági, superbike,

Hozzászólások


Hozzászólásokat csak belépett felhasználók tudnak írni.
Ha még nem regisztráltál, klikk az oldal tetején a menüban a "regisztráció" gombra!