Dátum: 2010-08-19 08:00:00

AMA Motocross 9. forduló

Stewart visszatért, Dungey ismét verhetetlennek bizonyult.

 





 AMA Motocross

9. forduló

Unadilla. New York

 

Pár hét kihagyás, illetve nyári szünet után New York államban folytatódott az AMA Motocross bajnokság a hétvégén. A nagy kérdés továbbra is az volt, hogy lesz-e valaki, aki meg tudja fogni az idén már zsinórban 7 győzelemnél tartó Dungey-t, illetve hogyan is sikerül James Stewart visszatérése az aktív versenyzéshez.

 

Az első futamot Dungey végig magabiztosan vezette, Stewart sokáig 10 másodperc körüli hátrányban a második helyen motorozott, egészen addig, amíg egy kicsúszás miatt a jelenleg az MX I-es VB-n második helyen álló, és ezen a versenyen vendégszereplő Clement Desalle megelőzte, így Stewart végül csak a harmadik helyen tudott befutni.

 

A második futam rajtját Short hozta el, mögötte Desalle és Dungey motoroztak, Stewart és Alessi azonban elrontották a rajtjukat, nem voltak benne még az első tízben sem. Dungey folyamatosan haladt előre, majd a verseny második harmadában már ő állt az élen, a verseny végéig pedig már nem is veszített pozíciót, így az összetettet is ő nyerte meg. A második helyen a Suzukis Desalle végzett, az összetett harmadik helyét Metcalfe szerezte meg.

 

Stewart visszatérése nem a tervezett módon sikerült, hiszen a második futamban az elrontott rajt után ki is állt a versenyből. További bosszantó tényező volt számára az, hogy a hétvégén hivatalossá vált, hogy a Dungey-Short-Canard trió képviselheti majd az amerikaiakat a Nemzetek Krossza versenyen, így idén Stewart kénytelen lesz kihagyni ezt a megmérettetést.

 

A 250-esek versenyét Trey Canard nyerte ismét, így hátránya már csak 16 pont az első helyen álló Pourcellel szemben a bajnokságban.

 

Amennyiben Dungey a következő fordulóban is nyer, abban az esetben a többieknek már matematikai esélyük sem marad a behozására, így a Supercross bajnokság után az idei Motocross bajnokságot is ő zárhatja majd az első helyen.

 

Videó összefoglaló a versenyről:

 

A verseny végeredménye: 

 

1.         Ryan Dungey 1/1

2.         Clement Desalle 2/2

3.         Brett Metcalfe 5/3

4.         Andrew Short 4/5

5.         Kyle Regal 8/6

6.         Ben Townley 7/9

7.         Kyle Chisholm 9/8

8.         Justin Brayton 11/7

9.         Josh Grant 6/14

10.       Thomas Hahn 10/11

11.       James Stewart 3/dnf   YAM

12.       Kevin Windham 39/4

13.       Nick Wey

14.       Mike Alessi

15.       Ryan Sipes

16.       Steve Clarke

17.       Michael Byrne

18.       A Howell

19.       Matt Moss

20.       Weston Peick

 

A bajnokság állása: 

 

Ryan Dungey 418

Andrew Short 307

Brett Metcalfe  293

Josh Grant      260

Ben Townley  249

Mike Alessi     235

Chad Reed     204

Kyle Regal      185

Kyle Chisholm  183

Ryan Sipes  181

Thomas Hahn 171

Nick Wey  157

K Cunningham  132

Justin Brayton  127

Dan Reardon

Kevin Windham 76

Davi Millsaps  76

S Clarke          59

Matt Goerke   58

Weston Peick 50

 

 

Szöveg: Kiri

 


Címkék: usa,

Hozzászólások


Hozzászólásokat csak belépett felhasználók tudnak írni.
Ha még nem regisztráltál, klikk az oldal tetején a menüban a "regisztráció" gombra!